Egy tökéletes csapat tökéletes szolgáltatása

Nem olyan régen nálunk is megtörtént az a vízválasztó lépcsőfok, melyek a gyerekek életében a szülők az elválás és a saját élet kialakításához kötnek, az érettségi, és az az utáni főiskola és egyetem időszaka. Persze még csak a kapujában álltunk azzal, hogy a felvételi eredményt megtudtuk, és sikeres volt a fiam fáradozása, azonban azonnal rá is döbbentem, hogy egyrészt tényleg azt jelenti ez az eredmény, hogy kilép a családi fészekből, elhagyja az otthont, saját élet kialakításába kezd, amitől összeszorult a szívem, aztán pedig azonnal belém hasított az érzés, hogy kell egy megfelelő lakás vagy szoba budapest területén számára. Persze muszáj olyan helyet keresnünk, ami azért anyagilag is belefér minden egyes hónapban és ahol jól is érzi magát, ahonnan nincs túl messze az egyetem és a hazajárás is könnyebben megoldható számára, hiszen állítása szerint minden egyes hétvégén haza szeretne jönni vidékre.

Keresgélni kezdett és titokban én is belevetettem magam a hirdetések tömkelegébe és azt kell mondjam, hogy iszonyatosan meg is rémültem. Én ugyanis már a tapasztalatommal, cégvezetői tudásommal sem jutottam nagyon előre a hirdetések tömkelegében. Tudtam jól, hogy a fiam sem lesz ezzel másképp, azt azonban nem is gondoltam, hogy a fiatalok körében még meglévő, a felnőttek életéből szinte teljesen eltűnő összetartás fog segíteni. A volt iskolatársai ugyanis, akik már rég taposták az egyetem sűrű ösvényét, adtak neki egy tökéletes ajánlást.

Ők ugyanis a Global Best Property Zrt. segítségével, azon is belül kiadoszobabudapest.hu segítségével szerezték meg annak idejét a tökéletes kiadó szoba budapest bérlési lehetőséget, és a figyelmükbe ajánlották nekik is ezt a lehetőséget. Mondanom sem kell, hogy a négy jó barát így együtt választott olyan lakást, ahol mindenki tudott foglalni a maga számára egy-egy szobát, így együtt tudtak maradni. Gyorsan, egyszerűen és nagyon könnyedén találtak így mind a négyen megoldást. Én pedig rájöttem, hogy valami még olyan nagyon jól működik a fiatalok körében, ami nálunk felnőtteknél már sajnos teljesen eltűnőben van.