Nemrég találkoztam egy fiúval, akivel aztán rengeteget kezdtünk el beszélgetni és szépen lassan összemelegedtünk, és most először az életemben azt mondhatom, hogy nem erőltetett és semmittevő randikon vagyok túl, amik nem hogy nem töltöttek fel, hanem csak elfárasztottak, hanem nem érzem magam egyedül, és talán azt mondhatom, hogy van mellettem egy ember, a párom, akire számíthatok, akiben lassan megtanulok bízni, és aki miatt egyre inkább azt érzem, hogy nem vagyok egyedül. Persze furcsa is ez az érzés, mert nagyon sok éven keresztül egyedül éltem és nem igazán tudtam az elején mit kezdeni ezzel az egész érzéssel, de meg kell valljam egyre jobban élvezem.
Most például, hogy megnyitottam a saját irodámat, és elmeséltem neki, hogy ez mekkora dolog az életemben, hiszen gyerekként már arról álmodtam, hogy nekem lesz egy irodám, ahol fogadom az embereket, ahol dolgozhatok, nagyrészt már azt is kitaláltam hogy nézzen ki, és sokáig úgy tűnt, hogy ez túl nagy álom, de most megvalósulni látszik, és hihetetlen boldog vagyok emiatt, meglepett egy kis ajándékkal. Én annyira meglepődtem ezen, hogy először megszólalni sem tudtam, ugyanis egy vászonkép az ajándék, egy Levendula vászonkép, ami kifejezetten személyes, mert elmeséltem neki, hogy nagyon szerettem a nagyimat és ő pedig imádta a levendulát, és mindig ő is jut a virágról az eszembe, és a tanácsai, amit régen adott, az életszeretete, az energiája. Ő pedig meglepett egy ilyen vászonképpel, hogy mindig emlékezzek ezekre és a nagyira ha nehéz helyzetbe kerülök, vagy ha rossz napom lenne. Hihetetlen jó érzés ennyire figyelmes ajándékot kapni, és nekem még sosem volt ebben részem. Azt hiszem szerelmes vagyok.